Hírek

Egy daganatból kigyógyult fiú szívszorítóan őszinte vallomása

Strifler Marcell tette közzé az egyik csoportban a következő bejegyzést:

Május 13.-án fejeztem be a kemoterápiát Szegeden, egy leukémia és csontvelő rák ellen küzdöttem, sikeresen végig vittem, mostmár jól vagyok, csak nehéz a talpra állás főleg sport terén (kézilabda) nehéz lessz vissza jutni a Pick Szeged csapatához úgy mint régen, motivált is vagyok de van ami hátráltat.

8 hónap zártság alatt, eléggé megváltoztam, mint stílus, mint fizikai erőnlét terèn. Ami bánt, nem érzem magam a réginek, aki voltam, ami nem érdekel, mert újjá születtem, csak még gyenge vagyok, a család és a barátok, a barátnőm motivál az egész élethez, és hogy ki bírjam.

Sokat tanultam az életről, és a lehetőséggel is élni szeretnék hogy kaptam még egy lehetőséget azért hogy éljek, és ki is fogom használni, ezt csak azért mondom el, és posztolom ki, hogy soha ne adjátok fel, nem szabad, küzdeni kell végsőkig, és kitartani, és élni örülni annak is hogy egészséged megvan hogy nem vagy fizikálisan vagy mentálisan sérült.

Azok az emberek tegyék meg azt hogy élik és élvezik az életüket még ha keserű is, akkor is: “Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet, de nem az számít mekkorát ütsz,hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni!” by Rocky Balboa!

Köszönöm annak aki elolvasta!

Strifler Marcell

A Magyar Nemzeti Cirkusz segítségével gyógyszerporlasztót vásároltunk

A Magyar Nemzeti Cirkusz, amely 1995 óta az ország legnagyobb és legszínvonalasabb utazó cirkusza tavaszi évadnyitó főpróbáján összegyűlt bevételéből az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványon keresztül a szegedi Gyermekklinika Gyermekonkológiai Osztályára egy gyógyszerporlasztót vásárolt. Az ünnepélyes átadásra június 13-án került sor. Most a Nemzeti Cirkusz Szegeden turnézik, így a legjobb alkalom nyílott az átadásra. A műszert ifj. Richter József a Nemzeti Cirkusz igazgatója és Takácsné Stalter Judit az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány elnöke adta át Dr. Bartyik Katalin osztályvezető főorvos asszonynak. Ifj. Richter József elmondta – A hosszan tartó betegségben szenvedő gyermekek gyógyulását, amikor csak lehetősége nyílik rá segíti jótékonysági előadással vagy szervezett módon megvendégeli őket a műsorra. Az alapítványt már volt lehetősége több alkalommal is támogatni és már tervben van a következő alkalom is.
Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány ezúton is Köszöni a támogatást!​

Félmilliót nyert Czipán Anett és kisfia az szegedi Reménysugár Alapítványnak

A TV2 műsorvezetője a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsor május 25-ei adását nyerte meg Olivérrel, így lehetőséget kaptak, hogy a memóriajátékban egy általuk kiválasztott szervezetnek gyűjtsenek pénzt. Az ötszázezer forintot azért a szegedi gyermekklinikán működő, dél-alföldi hematológiai és onkológiai gyermekbetegeket támogató szervezetnek adták, mert a csatorna munkatársaival korábban is segítették már őket.

– Tavaly volt egy bálunk, ott volt Anett is, így ismerkedtünk meg – mesélte Bartyik Katalin kuratóriumi elnök. – Mádai Viviennel és Kadlecsek Krisztiánnal reklámfilmet is forgattak az idei egy százalékos kampányunkhoz, így elmondhatom, hogy aktív segítőink. A műsorban nyert félmillió forint felajánlásának is nagyon örültünk, mert mindig van helye a pénznek. Azt azonban egyelőre még nem döntöttük el, mire költjük ezt az összeget, amely egyébként egy infúziós pumpa ára – mondta Bartyik doktornő.

Amikor a horgászat az életet jelenti

Nem is gondolnánk, hogy a horgászat mi-mindent jelenthet nekünk: Csendet. Kikapcsolódást. Feltöltődést. Magányt. Barátokat és megannyi mást is, amit lehet, hogy csak a horgászat adhat nekünk. Ismerjenek meg egy történetet és benne egy fiatalembert, akinek a horgászat az Életet jelenti!

3 millió forint értékben adtunk át műszert

3.000.000 forint értékben adtunk át műszert, infúziós pumpákat és egy érintőképernyős betegfigyelő monitort a szegedi Gyermekklinika Gyermekonkológiai Osztályának. A műszereket Dr. Bartyik Katain osztályvezető főorvos vette át.
Az adó 1% felajánlásával Te is hozzájárulhatsz alapítványunk célkitűzéseinek megvalósításához!
Adószám: 18356076-1-03
Rendelkező nyilatkozat: http://dgy.hu/hu/rendelkezo

Közhasznúsági beszámoló 2017. évről

Elkészült a 2017. évi közhasznú beszámolónk.

A reménysugár alapítvány 22 éve jött létre a dél-magyarországi régió daganatos és leukémiás gyermekek kezelésének támogatására, rehabilitációjának segítésére, a betegek kezelésével kapcsolatos kongresszusokon való részvétel biztosítása az onkológiai team számára.

Orvosi műszereket kapott a szegedi gyermekklinika

A gyógyszerek hatékony adagolását lehetővé tevő infúziós pumpákat adományozott a Szeged-Csanádi Egyházmegye és Mága Zoltán a szegedi gyermekgyógyászati klinikának; a berendezéseket csütörtökön adta át Kiss-Rigó László püspök és a Prima Primissima-díjas hegedűművész.

Kerékpártúrával gyűjtöttek adományokat

A Hungi Vigadótól a Mórahalmi fürdőig kerekeztek annak a jótékonysági túrának a résztvevői, akik a közös sportolással a Reménysugár Alapítvány munkáját segítették. A kerékpáros megmozdulás szervezői a Rotaract Club Szeged tagjai voltak.

Forrás: VTV Szeged.